Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Ha a kormány tagjai a kőtáblára írt parancsok közül legalább hármat betartanának, jobb hely lenne ez az ország.
„A hazugság például ma is bűn. Mindezt amiatt érdemes most rögzíteni, mert Kásler Miklós onkológus, az oktatást és az egészségügyet is felügyelő humán tárca várományosa mondott a minap valami olyasmit: a halálos betegségek 70-80 százaléka elkerülhető a tízparancsolat betartásával. Nem egészen világos, hogy milyen típusú bűnökre illetve parancsolatokra utalhatott a tudós professzor, de ha netán az erkölcsi romlottság és a daganatos betegségek gyakorisága között tárt föl valamilyen rejtett összefüggést, az világszenzáció lenne. (Bár az Orbán-kormányban szerintem nem díjaznák miniszteri poszttal.)
Az is lehet persze, hogy nyelvbotlás volt, és a hét főbűnre gondolt; a bujaság és a torkosság bizonyítottan, a harag pedig nagy valószínűséggel szintén árthat az egészségnek. Azt viszont sajnos nem említette – holott kétségkívül igaz –, hogy ha a mindenkori kormány tagjai a kőtáblára írt parancsok közül legalább hármat következetesen betartanának, mennyivel jobb hely lenne ez az ország.
Az ötödikre (Ne ölj!), a hetedikre (Ne lopj!) és a nyolcadikra (Ne hazudj!) gondoltunk – amennyiben Kásler úrból valóban miniszter lesz, már azzal megszolgálná a fizetését, ha időnként figyelmeztetné minderre a kollégáit.”